2010. január 31., vasárnap

BUÉK

megkésve bár, de mivel ez az első bejegyzésem, így gondoltam ezzel kezdem.

megszületett kisfiam, így ezért hanyagoltam mindennemű olyan jellegű tevékenységet, mely nem a csöppségemmel és nem a háztartással kapcsolatos. de mostmár, immár 7 hetesen, olyan jól beállt a napirendünk, hogy néha van időm egy kicsit kikapcsolódni.
el is gondolkodtam, miket szeretnék véghezvinni, amíg itthon leszek a picivel. íme:
  • remélem hamarosan sikerül a varrógépnek megfelelő helyet találni a házunkban (régi tipusú, ezért elég nagy) és végre nekiállhatok kísérletezgetni
  • szeretnék elvégezni egy angol tanfolyamot és/vagy valami iskolát. ugyanis csak egy érettségim és egy tanfolyamom van, a főiskolát nem fejeztem be és nem is akarom.
  • nagyon sok szép mintám van, amit szertnék kihímezni, talán még a Meskán is közzétenni egyet-kettőt
  • tavasszal veteményezni szeretnék. eddig is próbálkoztam, de a gaz mindig elhatalmasodott rajta, alig maradt nekünk valami. most idén talán megváltozik a helyzet.
  • szintén tavasszal szeretnék virágokat ültetni. illetve előtte kitalálni, hogyan oldjuk meg a kutyakérdést.
  • és persze nagyon jó anyukája lenni a picinek!!!!!! és talán ez a legfontosabb!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...